Az esztergálás olyan megmunkálási folyamat, amelyben egy forgácsolószerszám anyagot távolít el a forgó munkadarabról; ez az eszterga megmunkálás egyik formája. A folyamat a munkadarab forgása és a vágószerszám lineáris vagy görbe vonalú mozgása közötti koordináción alapul. Szerszámok, például fúrószárak, ellenfúró bitek vagy dörzsárak cseréjével olyan műveletek is végrehajthatók, mint a fúrás és az ellenfúrás. Az esztergálás alkalmas alkatrészek, például tengelyek, tárcsák és hüvelyek gyártására, és forgásfelületek -megmunkálására alkalmas, beleértve a belső és külső hengeres felületeket, homlokfelületeket, kúpos felületeket és meneteket. A megmunkálási pontosság alapján a folyamat nagyoló esztergálásra (IT11 fokozat) és simítóesztergálásra (IT10–IT7 fokozat) van osztva; A speciális technikák közé tartozik a tüköresztergálás, amellyel Ra 0,04-0,01 μm felületi érdesség érhető el, és a dekoresztergálás, amely díszítő mintákat hoz létre. Az eljárás fő előnyei közé tartozik a nagy pozicionálási pontosság, a stabil vágási művelet, a nem{11}}vasfémek megmunkálására való alkalmasság és az egyszerű szerszámgeometria.
Az esztergagép evolúciója az ősi, emberi{0}}meghajtású berendezésekkel kezdődött. 1797-ben Henry Maudslay brit mérnök lefektette a modern eszterga alapjait az ólom-csavaros-szerszámkocsi feltalálásával, míg 1845-ben Stephen Fitch amerikai feltaláló kifejlesztette a revolverfejes esztergagépet, javítva ezzel az automatizálási képességeket. Az elektromos motoros hajtások a 20. század elején váltak széles körben elterjedtté, majd az 1950-es években a program-vezérlésű technológia térnyerése, az 1970-es években pedig a CNC (számítógépes numerikus vezérlésű) esztergagépek gyors fejlődése követte, amelyek mindegyike a megmunkálási pontosság és hatékonyság folyamatos javulását eredményezte.
